Српски  Magyar 

Látogatóban Jánoshalmán

 A múlt hétvégén, pontosabban szombaton, a szenttamási önkormányzat megbízásából kéttagú küldöttség járt a magyarországi Jánoshalmán, a testvérvárosban. A feladatuk többek között az is volt, hogy lehetőséget találjon a kapcsolatok kiépítéséhez és kibővítéséhez az elkövetkező időszakban.
Már tizennégy éve testvérvárosi kapcsolat létezik Szenttamás és a magyarországi Jánoshalma között. A kapcsolatot egyszerű emberek a civil szférából kezdeményezték, és ebből jött létre a testvérvárosi nyilatkozat. Kezdetben jelentős, majd évekig csak lappangó kapcsolat volt, míg 2004 után kölcsönös találkozókkal, és kisebb kulturális együttműködéssel folytatódott a mai napig.

A tavalyi évben a Jánoshalmi Napok keretében közös irodalmi napot és kiállítást szerveztünk Gion Nándor szenttamási író tiszteletére, Árpás Károly, Gion monográfiájának a megjelenése alkalmából, míg az idén a szenttamási kézimunka kedvelők közösen a házigazdákkal, munkáikból válogatást mutattak be.
Röviden Jánoshalmáról:
 Jánoshalma Észak-Bácskában a határ másik oldalán elterülő magyarországi kisváros, egy kistérség központja. A kistérség lakóinak száma megközelíti a 18.000 főt, ide tartozik Jánoshalma 10.000, Borota 1.500, Mélykút 6.000 és Kéleshalom 500 lakosával. Ezeket az adatokat figyelembe véve nagyságra megegyezik a szenttamási községgel. Gazdasági szempontból mezőgazdasági térség, növénytermelési és állattenyésztésen kívül, jelentős kiterjedésű gyümölcs és szölőültetvénnyel rendelkezik. Ipara főleg mezőgazdaságra alapozó feldolgozó üzemekből áll. Említést érdemelnek a nagy kiterjedésű erdők, kirándulásokra és természetjárásra alkalmas területek, amit a turizmus szempontjából jobban ki lehetne használni.
Mit jelenthet nekünk e testvérvárosi kapcsolat?
A kölcsönös megismerésen túl jelentős tapasztalatcsere lehetséges, amit jobban ki lehetne használni a hasonló feladatok megoldásához. Ide tartoznak a közösséget érintő alapvető kommunális és mindennapi dolgok, vízellátás, szennyvízelvezetés, hulladék, és nem utolsósorban a gazdasági szféra felkarolása, összekapcsolása, turizmus, valamint az egymás kultúrájának a megismerése.
Miért fontos ez nekünk?
Magyarország az Európai Únió tagja, mi pedig olyan régióhoz tartozunk, melynek adva vannak a lehetőségek a határon át nyúló közös projektumok megvalósításához. Ehhez nem is kell több, mint készülni, előre kitervezni az elvárásainkat, embereket kiképezni, akik ezt valóra tudják váltani, majd amikor eljön az idő közösen benyújtani a kérelmet az úniós alapok felé. Így a közösen átadott projektumoknak súlya van, és a több községet érintő megoldások mindig előnyben vannak. Nekünk ezt kell kihasználni. Hamarosan kiírásra kerülnek a Magyarország és Szerbia közötti határon átnyúló pályázati lehetőségek, melyeket illene kihasználni, mert vissza nem térő lehetőségekről és vissza nem térítendő eszközökről van szó. Csak rajtunk múlik, hogy ki tudjuk-e használni a lehetőséget.
 A Jánoshalmi Napokról csak annyi, hogy az a település napja valójában, amit minden év június utolsó hétvégén rendeznek meg. Kulturális és kikapcsolódást biztosító rendezvények mellett, ez egy alkalom, hogy a testvérvárosok találkozzanak, megbeszéljék teendőiket, és megfogalmazzák a feladataikat az elkövetkező időszakra. Ezt az alkalmat használtuk mi is ki, hogy újból megemlítjük a lehetőségeket, és készüljünk az elkövetkező alkalomra. Remélem, az idén egy lépéssel előbbre kerültünk.
Ha többet akarnak megtudni a témával kapcsolatban, akkor azt megtehetik a www.janoshalma.hu címen.
A helyszínen készítettünk egy pár fotót, ízelítőül.
                                                                                                                                                     Németh Dezső

Службени лист